Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



Dokumentumok, leírások Zalamerenye történetéről


Első írásos említése: 1203-ban: Merena. Zalamerenye azok közé a települések közé tartozik, melyről középkori adatokat közöl Holub József Zala megye története a középkorban című munkájában. Ebből tudjuk, hogy egyháza régi lehetett, mert már 1333-ban említik papját, Benedeket, aki pápai tized fejében 40 széles és 40 kis dénárt fizetett.
A 20. század hatvanas éveiben földrajzi neveit felgyűjtötték. Megtudhatjuk például a Boszorkány-domb elnevezésének eredetét. Valamikor nyírfák borították a dombot és innen hozták a nyírfaágat, amivel a boszorkányokat elriasztották.
Révai nagy lexikonából megtudhatjuk, hogy 1920-ban 721 magyar lakosa volt Zalamerenyének.
Zala megye kézikönyvéből tudjuk, hogy 1770-ben 55 családban 226 lélek élt.
Az Új magyar lexikonból kiderül, hogy 1960-ban 630-an lakták a falut.
A Magyar nagylexikon szerint 1910-ben 858 fő volt a falu lakossága, 1990-re 304 és 2001-re pedig már csak 209 lakosa volt Zalamerenyének.
1996 októberében zárult annak a falutörténetnek az adatgyűjtése, mely a Ki kicsoda Zala megyében? címet viseli. Ez az összefoglaló jól összegzi az addig megjelent ismereteket Zalamerenyéről.
1998. március 31-én zárult annak az összefoglalónak az adatgyűjtése, mely a Zala megye kézikönyvében jelent meg. Ez a kötet angol nyelvű összefoglalót is közöl. Részletes történeti feldolgozást és nagyon gazdag adattárat olvashat itt az érdeklődő.
Számos érdekes információ tudható meg Zalamerenyéről is a következő kiadványokból, melyeket a Deák Ferenc Megyei Könyvtár digitalizált és tett elérhetővé mindenki számára. Tematikus linktárunkban további információkat, leírásokat találhatnak. Ezen túl összegyűjtöttünk érdekesebb híreket a Zalai Közlönyből